A Bátor Tábor Alapítvány (www.batortabor.hu) 2005-ben rendezte meg első Kortárs Művészeti Aukcióját Budapesten. Az esemény elsősorban a jótékonyságról szól, mégis, az évek múlásával a hazai műkereskedelmi élet kitüntetett eseményévé vált. Ez a megszerzett tekintély az aukción résztvevő rendkívül nagyvonalú, művészbarát közönség és a különleges műveiket felajánló művészek egymásra találásával és nemes szándékaival magyarázható. Az árverésre bekerülni egy művész számára rangot és elismerést, vásárolni a licitáló számára pedig garanciát jelent, mivel a Bátor Tábor kortárs árveréseinek szervezői értékért valós értéket adnak. 

A budapesti rendezvény sikerein felbuzdulva 2013 októberében rendeztük meg első Kortárs Művészeti Aukciónkat Varsóban, mely jellegében, színvonalában és céljait tekintve is a budapesti rendezvény lengyelországi megfelelője kíván lenni.

A két országban szerzett aukciós tapasztalatok alapján 2018 újabb mérföldkövet jelent a Bátor Tábor számára: büszkék vagyunk rá, hogy ezév októberében már Pozsonyban is megszervezhetjük ezt a jótékonysági eseményt.

 

Az árveréseinken részt vevő művészek meghívására valamennyi  rendezvény esetében hazai és nemzetközi szinten is elismert zsűri tesz javaslatot. A művek válogatás sem szubjektív értékítéleten alapszik, az aukciós anyag is az ő szakmai közreműködésükkel születik meg.

 

A jótékonysági aukciók bevételét súlyosan beteg daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással (JIA), valamint haemophiliával kezelt gyermekek és családjaik részére szervezett ingyenes élményterápiás táboroztatásra fordítjuk Hatvan melletti táborhelyünkön, ahol nemcsak magyar, de cseh, lengyel és szlovák gyerekeket is fogadunk.

 

A nemrégiben elhunyt, Oscar-díjas színész, Paul Newman 25 évvel ezelőtt megálmodott és létrehozott egy tábort az amerikai Connecticut-ben. Ez az első tábor lett az alapja a SeriousFun Children’s Network (korábban Association of Hole in the Wall Camps) nevű táborszövetségnek, amely világszerte tömöríti a súlyos beteg gyerekeknek élményterápiás táborokat kínáló szervezeteket. A Bátor Tábor 2007 óta tagja ennek – az évek folyamán a világ legnagyobb élményterápiás táborcsaládjává fejlődő – szervezetnek.

 

Turnusainkban ma már évente több, mint 1000 táborozónak nyílik ingyenesen lehetősége olyan programok kipróbálására, amelyeken betegségükből kifolyólag máshol nemigen vehetnek részt. Legyen szó evezésről, lovaglásról, íjászatról, kézművességről, táncról, zenélésről, sportról, színjátszásról vagy magas-kötélpályás foglalkozásról, minden programunk lényege, hogy a táborozók számára sikerélményt nyújtson. Mindez jótékony hatással van önbizalmukra és ezáltal gyógyulásukra.

 

Az elmúlt 16 évben 8000-nél is több táborozó járt már nálunk a kórházak együttműködésének köszönhetően.